2017. május 4., csütörtök

Könyves díjak - díjazott gyerekkönyvek

Idén lesz 88 éve, hogy megtartották az első Ünnepi Könyvhetet, a Gyermekkönyvnapok ezzel párhuzamosan kerülnek megrendezésre, idén a 16. alkalommal. Ekkor díjazzák az év gyermekkönyvét is - ezt az Ibby Magyar Szekciója ítéli oda rendszerint. Aki szeretne egy kis olvasáskihívást, vagy egyben látni a '89 óta díjazottakat, az a moly segítségével megtekintheti őket itt. A tavalyi év díjazott könyvei voltak :
  • Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek
  • Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt
  • Kamarás István: Titkos kutatónapló
  • Borbáth Péter: Sündör és Niru


Meg kell jegyezni, hogy az ilyen díjak iránymutatásával csínján kell bánni, mert nézzük meg a könyveket. A muter meg a dzsinnek témája nagyon kemény, egy alkoholista anya gyermeke hogyan dolgozza fel és él együtt anyja függőségével, a másodikban a családi környezet hiányának megélése nyomja rá a bélyeget egy kislány életére, a harmadikban is találkozunk súlyos kérdésekkel, úgy mint a perifériára szorultak, hajléktalanok megítélése. Talán azért jók és díjazottak a könyvek, mert a bennük lévő történetet olyan formában tudják tálalni a fiatalok számára, hogy az emészthető legyen. Akárhogy is, ezek mind komoly témák, kemény témák - éppen ezért nem minden típusú olvasónak adnám a kezébe. 
De természetesen a díjazott könyvek már egy támpont, hogy mit lehet érdemes a gyermek, fiatal felnőtt kezébe adni. 
Kisebb gyerekeknek szóló könyves díj, ami segítséget jelenthet: az Aranyvackor, ami a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesületének illusztrációs pályázata,
Ez csak két példa, de természetesen akad még díj, elismerés, amit vagy pályázat, vagy szemle alapján lehet elnyerni:
  • Astrid Lindgren Emlékdíj (ALMA)
  • Csukás István Magyar Emlékdíj
  • Fehér Klára Irodalmi Díj
  • Andersen Díj
... és a kiadók szívesen adják ki ezeket a könyveket ismét, immáron ellátva egy szép kis pecséttel, hogy az adott könyv milyen díjban részesült. Túlvitt példája ennek, amit sajnos gyakrabban látunk: New York Times Bestseller, vagy magyar példa alapján: az Ulpius Baráti Kör ajánlásával. 

Ha nem ajándékról van szó, akkor érdemes rendszeresen könyvtárba, vagy könyvesboltba szoktatni a gyereket egészen kicsi korától fogva. Jutalom a saját olvasójegy, vagy ha előfizetünk neki valamilyen ismeretterjesztő, képregényes vagy rejtvényes magazinra. A gyerek beállítottságától függ, hogy mi válik be nála, de érdemes próbálkozni, annyi könyv van, mindenki meg tudja találni a kedvencét, csak próbálkozni kell :) 

2017. április 21., péntek

24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - könyvszemle

Avagy egy újabb jó ok arra, hogy egy helyen szemrevételezzünk egy rakat könyvet, nem csak felnőtteknek, hanem gyerkőcöknek is. A könyvek iránti szerelem kialakulásához nagyon könnyen vezethet, ha gyermekünket elvisszük egy ilyen eseményre: nagyon színes, illatos, nyüzsgő - ahogy egyébként a könyves szakma maga is.
A felnőtteknek szánt könyvektől elkülönítve kap helyet a Millenárison a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Külön Gyereksarok névvel találjuk meg a fenti honlapon a kisebb és nagyobb gyermekeknek szóló rendezvényeket. Ha már kedvelt könyvsorozatról van szó, akkor találkozhatunk akár kedvenc könyvünk szerzőjével pl.: Berg Judit, Vadadi Adrienn, Gévai Csilla, Kertész Erzsi stb.
Van aki praktikus tanácsokkal is ellátja a Fesztre menőket, ebből is látszik, hogy ez egy nagy dolog, amiből akár kultusz is lehet egy kis leendő olvasó életében.
A könyvkiadók életében az Ünnepi Könyvhét mellett/előtt egy hangsúlyos pont a Feszt, erre is készülnek új könyvek megjelentetésével és hát valljuk be, hogy a karácsonyi bejgli után következő renyhe időszakot igencsak felfrissíti.
A videó csak egy kis ízelítőt ad a hangulatból :) ezt mindenkinek személyesen kell átélnie :)

De lássuk csak, hogy mik azok a könyvek, amikre érdemes odafigyelni:

  1. Az első talán a Legendás állatok és megfigyelésük, mert megnéztük moziban, akkor már szinte kötelező meg is venni a többi mellé. Ez ugyan nem az, ami eltűnt a polcokról még tavaly, de azért már nagyon vártuk és ugyanúgy fogjuk szeretni, mert egy kis varázslat kell az unalmas hétköznapok ellen.
  2. Pax: Kicsit komolyabb általános sulisoknak, akik szeretik az állatokat, sőt elválaszthatatlanok tőlük. 
  3. Kalle nyomozni kezd: szintén a nagyobbaknak Astrid Lindgrentől, a Harisnyás Pippi szerzőjétől. (felnőtteknek: A tetovált lány nyomozóját e könyv alapján gúnyolják Kallénak) Ha már ott járunk a Móra Kiadó standjánál, akkor a felnőttek még kézbe vehetik a szerző háborús naplóját is. 
  4. Palkó és apa 2. - Vonaton, repülőn, biciklin. Egy igazán olyan könyv, amit apa mesélhet a kisfiának lefekvés előtt. Kevés ilyen van, tessék megbecsülni :)
  5. Todó kitálal a suliról - folytatás, de önállóan is megáll, rém vicces, mintha a gyerekszájat is überelné, Todó mindent visz.
  6. Kocsonyakirályfi - és valami szépen rajzolt, kis lányos mesés kötet, nem csak lányoknak, Szegedi Katalin meséiben és illusztrációiban sosem kell csalódnunk.
Ez csak öt, van még bőven, kinek mi tetszik - ezért érdemes még vasárnap estig kimenni :) 

Bologna Children's Book Fair 2017

Tizenhárom magyar gyermekkönyvkiadó képviseltette magát az idei Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyv- és Illusztrációs vásáron:
  • Berger 
  • Betűtészta 
  • Cerkabella
  • Ceruza
  • Csimota
  • Kolibri
  • Könyvmolyképző
  • Manó Könyvek
  • Móra
  • Naphegy
  • Pagony – Tilos az Á 
  • Scolar 
  • Vivandra
Ahogy a karácsonyi időszakban úgy az év teljes részében is érdemes ezekre a gyerekkönyves kiadókra és illusztrátoraikra odafigyelni. Nyilvánosan legközelebb az április végi Könyfesztiválon, majd  az azt követő Ünnepi Könyvhéten találkozhatunk velük. 

A több mint 50 éves szakmai múltra visszatekintő rendezvényen a Balassi Intézet standján vehettek részt a kiadóink. Jó alkalom ez arra, hogy kicsit jobban odafigyeljünk a gyermekkönyvkiadókra és az illusztrátorokra - az esemény facebook oldalán nyomon követhettük az eseményeket, betekintve kicsit a következő karácsonyi trendekbe. Sajnos a hazai sajtóban alig kapott visszhangot a fesztivál - kivétel, Bárka, akik lehoztak egy interjút Hammarstein Judittal, illetve egyes illusztrátorok közösségi felületein is kaphatunk egy sajátos képet Bolognáról. Szőnyi Gergely is kint járt, amit több posztban is megörökítette a Facebook-on. Az ő példája nyomán, hasznos lehet követni a közösségi média felületein azokat a szerzőket, illusztrátorokat, akiknek a munkája közel áll hozzánk - ők betekintést engednek egyrészt a saját munkájuk rejtelmeibe, másrészt eljuthatunk velük olyan olyan érdekes rendezvényekre mint a Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyv- és Illusztrációs vásár. 


2016. május 4., szerda

Papírszínház gyakorlati útmutató a Csimotától

Most botlottam bele és kapcsolnám az előző gondolatmenethez:

"Kézikönyv, amely a Papírszínház különböző felhasználási lehetőségeire ad gyakorlati tanácsokat könyvtárosoknak, pedagógusoknak, óvodapedagógusoknak és szülőknek. Cikkek, vélemények, tanácsok, ötletek, játékok, iskolai óravázlatok gyűjteménye, melyben a Papírszínház sokrétű felhasználásának módjait mutatjuk be. A könyvet sokszorosítható sablonok, képek egészítik ki a kezdő és már gyakorlott felhasználók számára"


Szóval a Fb-csoporttal kapcsolatban: tematikus egyengetésre, de legalábbis témafelvetésre is lehetne használni a posztokat, ilyen tudatosságot nem tapasztaltam. De ezt a felkínálást hiányolom.

Érdekesség volt, hogy kezdték saját termék- hirdetés posztok is felütni a fejüket a csoporton belül, amiktől szerették volna elhatárolni magukat.
Egyébként szép kis Csimota könyv, igényes. Kíváncsi vagyok a fogadtatásra. De ha már papírszínházról van szó, meg kell említeni pici kiadómat az Elefáni papírszínházat, akinek egyetlen kiadványa a Nevesincs  könyv, ami mesekönyv és bábszínház is egyben. :)

2016. május 3., kedd

ez meg az

Kicsit későn, de idén is nekilátok a házi feladat-hoz. Az idei tartalomszolgáltatás órán az alábbi főcímet tapossuk:


 (linkelem, de nem csak azért mert az milyen jó meg különbenis'

kínálj, linkelj, hirdess

hanem mert T. úr szövege nagyon profi, kerek, én csak szűrve kínálom a lényeget, apró bubikkal fel-feldobva.


Vegyünk egy hálózati közösséget: Gyermekkönyvtárosok, gyermek- és ifjúsági könyvek iránt érdeklők - egyenesen a Fb-ról. Már egy jó éve figyelgetem őket és volt hogy én is posztoltam, vagy lájkoltam valamit ebben a zárt csoportba.
Következtetések:
  • azért kértem a felvételemet a tagok közé, hogy lássam és kapjak értesítést a posztjaikról, így értesülhessek programokról, fordításokról, megjelenésekről - mondhatjuk rá, hogy olyan mint egy szák 
  • távolról vagy közelről követhetek egy csoportot abban a témában, amiben tágabb értelemben dolgozom, de mégsem kötelező reagálnom, csak infót szerzek - árnyékban vagyok, de mindent látok és hallok effektus
  • főként a gyerek és ifjúsági könyveket kell nyomon követnem, de itt minden velük kapcsolatos dolog felmerülhet: rendezvény pl.: új boltot nyitott a Sugárban a Pozsonyi Pagony, vagy Maria Larsson milyen svéd könyv fordításán dolgozik, vagy nagyobb betekintés a külföldi irodalomba, vagy kiket jelöltek idén az IBBY-díjra - szóval az engem érdeklő dolgok peremterületeire is ráláthatok
Hatott rám a közösség illetve a kínálj, linkelj elv? Mivel én is linkeltem, lájkoltam, igen - felmerült most bennem a piszkos kis why: az információért önmagért linkeltem, tehát tudásbázis bővítés volt csak,  vagy a közösségi szerep dominált, a megosztás másokkal -  nem hiszem, hogy élesen el lehet különíteni. 

A közösség jellegzetessége? Most nézegettem meg először a tagokat, és nini egy rakat ismerős, kiadó, szerző, könyvtáros, fordító, valakiket személyesen ismerek, felnézek rájuk, találkoztam a nevükkel. 
Nem csak magyar oldalakat preferálnak, de legyen az blog, terjesztő, egyszerű infó vagy segítségkérés, vagy programajánló - alig marad poszt riposzt nélkül és beszáll a ringbe a fordító is, hirtelen mindenki véleményezővé fiatalodik vissza és tetszik, hogy a gép mutatta profilkép is érvelőt, gondolkodót takar, vegytiszta visszajelzések ezek első billentyűzetekből.

Bár cenzúrázzák a posztokat, de pont azért, mert eszmecsere folyik az oldalon, nincsen tudatos rendszeresség, csak mindig aktualitás. Így van úy hogy egy nap öt poszt is van, de utána pár napig semmi. Hümm-hümm, dobna az oldalon, ha a folyton aktuális mellett lenne egy rendszeres vonal? Didaktikussá válna, megszűnne a spontaneitás és együtt felfedezés öröme a nagy megmondásban? Vagy jó kis vita téma lenne az ugaron. Ez utóbbit azért bátorkodtam, mert jó, vannak blogolók, meg könyves oldalak meg könyvet áruló oldalak, de valami egységes, aminek a hozzászólásai vetekszenek a Fb. posztokéval - nem tudok szépen működőt, hozzászólásokban gazdagot. Felnőtt példa lenne a litera.hu, de gyerekkönyves? 
Nem használok három pontot, mert befejezem egy kérdéssel a gondolatot: megszűnne a varázs, ha mobil gátat szerelnék fel? talán a homokszák.


2016. január 29., péntek

Ha már az előző bejegyzésben kommenteltem, akkor itt álljanak azok a könyvek - kicsit sebtiben -, amik szerintem kimaradtak, kicsit kibővítve a gyerekkönyv kategóriát néha a young adult-tal.

Illúzió -Leiner Laurától, ami most kevésbé, de még mindig nagyot szólt, az év végén jött ki és most az Alexandra kiadó jelentette meg, ellentétben a szerző korábbi műveivel.

A kicsik nagy kedvence, Bogyó és Babóca jött május végén egy új, de a klasszikus formátumban és rajzokkal megjelentetett kötettel: Bogyó és Babóca buborékot fúj (de még mekkorát)

És itt kell mellé tenni az új Bartos kötetet, ami az Együtt lenni jó és ősztől lehet kapni, kicsit más mint a többi, de ami a lényeg, hogy maradt minden kerek.

Tavaly el voltak látva a Dashner-rajongók, volt mozi meg könyv meg minden: Halálkúra és Halálparancs is, bár utóbbi kissé már eröltetett, de volt és olvassák, ami a lényeg.

Balázsy Panna két új kötettel jött ki tavaly, az idei első félévben is várható talán egy újabb a 3.b. története modern és megkapó: először Csuromvizek lettünk, aztán Csupaszívek, ha még nem voltunk.

Másik Manós kiadvány is szépen szerepelt, bár ez kimondottan Karácsonyra jelent meg: a karácsonyi Nagy-Bori könyv. Borival igazán olvasóvá lehet nevelni a gyerekeket, hiszen a kislány kalandjai óvodában kezdődnek, léteznek foglalkoztatói, aztán alsósoknak külön könyvek és már felsősöknek is kezdtek kiadni Bori sztorrikat. Bájos történeteket hétköznapi, testközeli témákról mint barátok, fogorvos, takarítás, szülinap, repülés, vagy épp hogy ne álljunk szóba idegenekkel. Persze Borinak van párja is, mármint fiúknak szóló verzió, ő Berci, jelentősen kevesebb címszámmal, de hasonlóan jó sztorikkal.



2016. január 22., péntek

2015 gyerekkönyv sztárjai - kommentelem

A booker -en találtam és hát ez talán megközelíti a valóságot:

Aludj el szépen, Bendegúz
A sirály a király?
Együtt lenni jó!
A Titoktündér - A Tündérek Kalendáriuma
Vidám mesék
Egy Ropi naplója 9 és 10 és Csináld magad Ropi napló





Azért ez is kicsit kiegészítésre szorul, mert :

  • Az Aludj el szépen, Bendegúz novemberben jelent meg és tényleg nagyon sikeres, ez rendben is van
  • A sirály a király? -féle Bosnyák Viktória még anno a Könyvmolyképzőnél jelent meg, aztán idén elkezdte a Móra megjelentetni a Nyelvkincstár-sorozat keretében, után is kellett nyomni, mert felfedezték a pedagógusok, hogy ismét van. A sorozat többi kötete is sikeres, ezért az év vége felé megpróbálkoztak egy Feladatgyűjtemény - sorozattal, ami a Bosnyák kötetekre épül, de Csájiné Knézics Anikó és Czirbeszné Ignácz Éva összeállításában. A siker tagadhatatlan és töretlen, de nem újdonságról beszélünk, hanem újra kiadásról.
  • Egymás után venném a két Mórás címet. Szutyejev Vidám meséi 2015-ben érte meg a 21. kiadását. Klasszikus, ahogy ide lehet venni a többi Szutyejevet is, arról nem is beszélve, hogy pár hónapig nem volt a terjesztőknek beszállítás, csak a bolti készletek ürültek.
  •  Az Együtt lenni jó is tagadhatatlan, siker, de várható is volt, a húzónév miatt
  • A Titoktündér ... - augusztus végén jött ki a sorozat ötödik részeként és meg kell, hogy mondjam kevésbé volt kelendő, mint a sorozat első része A Titokmesék.
  • És ismét egy tagadhatatlan a Ropik -  a szokásoshoz híven egy év végén, egy pedig nyáron jött ki, tarolt

Eléggé vérszegény lista a 2015-ös sztárokról, amik hát nem feltétlenül, mind 2015-ösek.


2016. január 21., csütörtök

Program: Meseterápia

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár oldalán találtam az előadássorozat felhívását:

Mit meséljek? Hogyan meséljek?

Előadássorozat a mesékről és a meseterápiáról felnőtteknek a Lőrinci Nagykönyvtárban.

Klikk ide a nagyobbért

Előadó: Náfrádi Anikó 

Lőrinci Nagykönyvtár
1183 Budapest, Thököly út 5. Tel.: 291-2575, e-mail: fszek1803@fszek.hu


2016. január 21. (csütörtök) 17 óra

Bevezetés a mesék világába

Mit jelent a „hagyomány által megőrzött tudás” és hogyan tudjuk javunkra fordítani?

Mit tanulhatunk a mesékből az emberi életre vonatkozóan?

Hogyan segítik a mesék a szülővé válást?

Mit mondanak a gyerekekkel kapcsolatos nehéz helyzetekről?


2016. február 25. (csütörtök) 17 óra

A mesék hatása

Hogyan meséljünk, és milyen hatása van a mesének?

A gyermeki gondolkodás és a mesék kapcsolata

A képzelőerő fejlesztése

Játéklehetőségek a meséken keresztül


2016. március 17. (csütörtök) 17 óra

Kinek, mikor, mit meséljünk?

Hogyan lehet megismerni egy gyermeket a meséken keresztül? Mit üzennek a gyermekek kedvenc meséi?

A mesék fejlesztő hatásai óvodáskortól a középiskola végéig.


2016. április 21. (csütörtök) 17 óra

A meseterápia bemutatása

Az alkotó-fejlesztő meseterápiás módszer bemutatása

 

Program: Holt tart ma a gyermekkönyvkiadás 2015-ben?

A gyermekirodalom.hu tette közzé a meghívót:

Holt tart ma a gyermekkönyvkiadás 2015-ben?

Helyszín:

Nagyban katt ide
DEÁK17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
1052 Budapest, Deák Ferenc utca 17, 1. emelet 


Szervező: 

Magyar Gyermekirodalmi Intézet






Infók:

Kiállítás: Válogatás 2015 gyermek- és ifjúsági könyveiből
Január 26–28.
10.00–18.00
 
Szakmai beszélgetés az év könyveiről, oklevelek átadása
 
Január 28., 14.00-18.00
A beszélgetés résztvevői, illetve a zsűri tagjai:
Bereczki Anna
adjunktus, ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, Magyar Nyelv és Irodalom tanszék
Boldizsárné Kovács Gizella
irodalmi szerkesztő, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének titkára
Czomba Magdolna
kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium magyar-angol szakos tanára
Merényi Hajnalka
adjunktus, ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, Magyar Nyelv és Irodalom tanszék
Pálfi György
egyetemi docens, MOME
Révész Emese
PhD, egyetemi docens, Magyar Képzőművészeti Egyetem
Sándor Csilla
alapító-főszerkesztő, Csodaceruza, Magyar Gyermekirodalmi Intézet
Varga Emőke
PhD, főiskolai tanár, irodalomtörténész, Szegedi Tudományegyetem
Wittmann Ildikó
kritikus, szerkesztő, Csodaceruza, Magyar Gyermekirodalmi Intézet

2016. január 19., kedd

Ezt szerettük 2015 Manó

Csak tallózás képpen kiadók szerint a legjobbak:
Manó

Karácsony nagy Bori-könyv, aminek van foglalkoztatója is, kifejezetten a magyar hagyományok szerint lett átdolgozva Conni története - magyar dalok, népszokások vannak benne feltüntetve.

Titkos királyság karácsonyi különszáma, a Karácsonyi Balett. Rosie Banks kötetekből január végén jön ki a 13. és 14. Széles olvasó tábora van.

Szandra és a 3. b. történetének második etapja karácsony előtt jött ki, és ahogy a fesztiválta megjelenő Csuromvíz, úgy a folytatásban is tarolt Balázsy Panna a Csupaszívvel.